Adatkezelés:

Az adatvédelmi szabályzat itt érhető el:

Felnőttképzés:

Az Auróra Holistic Központ valmennyi tanfolymáról felnőttképzési Tanúsítványt állít ki, a tanfolyamra jelentkező kérésére, melyet a FAR rendszer generál!

Felnőttképzési nyílvántartási szám: B/2023/001091


Tanúsítványok kiállítása:

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) 13/B. § (1) bekezdése szerint a bejelentéshez kötött felnőttképzési tevékenység esetén a képzés elvégzésének igazolására szolgáló tanúsítvány kiállítása nem kötelező – a szakképző intézmény által bejelentés alapján végzett, a szakképzésről szóló törvény szerinti szakmai képzés és részszakmára felkészítő szakmai oktatás kivételével -, azt a képzésben résztvevő személy kérésére kell kiállítania a felnőttképzőnek. A felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 22. § (3a) bekezdése alapján a kiállított tanúsítványt annak aláírását követő két munkanapon belül kell feltölteni a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe, mely kötelezettség – az Fktv. idézett rendelkezéséből következően – kizárólag az engedélyhez kötött felnőttképzőt terheli, bejelentéshez kötött felnőttképzési tevékenység esetén nincs ilyen kötelezettsége a felnőttképzőnek. A tanúsítvány aláírásának időpontját – mely a feltöltésre rendelkezésre álló időtartam kezdete - a tanúsítványon feltüntetett kiállítás dátumától kell számítani.

Az Auróra Holistic Központ által szervezett valamennyi tanfolyam a bejelentésköteles kategóriába esik! Nem engedélyköteles!

BEJELENTÉS ALAPJÁN FOLYTATOTT FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG:

(Fktv. § 2/A. (1) bekezdés)

Az Fktv. személyi hatályának kiterjesztése mellett a másik legmarkánsabb
változás, hogy – ahogy korábban bemutatásra került – a megújult
feltételrendszer szerint felnőttképzési tevékenység a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának
általános szabályai szerint bejelentés vagy engedély alapján végezhető. Az Fktv. 2/A-4. §-a szabályozza a
felnőttképzési tevékenység folytatásának bejelentését, illetve engedélyezését. Az Fktv. 2/A. § (1) bekezdése
rögzíti, hogy – alapesetben – a felnőttképzési tevékenység bejelentés alapján végezhető.
A bejelentési kötelezettség teljesítése szándékoltan sokkal egyszerűbb, mint az engedélyezés feltételrendszere.
Bejelentéshez kötött felnőttképzési tevékenység folytatása esetén nem kötelező előminősített képzési program
alapján folytatni a tevékenységet, nincsenek kötelezően előírt, a képzés lebonyolításához szükséges személyi,
tárgyi és kimeneti követelmények, nem kell az Fktv. 16. §-a szerinti képzési dokumentációt vezetnie a
felnőttképzőnek, a felnőttképző gyakorlatilag papír alapú dokumentáció nélkül teljesítheti a képzéseihez tartozó
adatszolgáltatási és dokumentációs kötelezettségét.  


Felnőttképzési szerződés:

A FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS ÍRÁSBELISÉGÉRE VONATKOZÓ KÖNNYÍTÉSEK: (Fktv. 13. § (2) bekezdés)

A felnőttképző és a képzésben résztvevő személy között a felnőttképzési
jogviszony felnőttképzési szerződés alapján jön létre.
Ugyanakkor a felnőttképzési szerződést kizárólag engedélyhez kötött felnőttképzési tevékenység esetén kötelező
írásban megkötni (Fktv. 13. § (2) bekezdés), bejelentéshez kötött felnőttképzési tevékenység esetén az
írásbeliség nem kötelező. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bejelentés alapján folytatott képzési tevékenység
esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) megfogalmazott egyéb
módokon, papír alapú aláírás nélkül is megköthető a szerződés. (Vö. a Ptk. Hatodik Könyv Első Rész I. Cím II.
Fejezetét a Jognyilatkozatról, azon belül elsősorban a Ptk. 6:4. §-át, amely szerint jognyilatkozat szóban, írásban
vagy ráutaló magatartással tehető, illetve a Ptk. Hatodik Könyv Második Rész V. Cím XII. Fejezetét a szerződés
létrejöttéről, azon belül elsősorban a Ptk. 6:63. §-át, 6:66. §-át, 6:69. §-át és 6:70. §-át, amelyek alapján a
szerződés létrejöttéhez szükséges, hogy az ajánlattevő érvényes jognyilatkozatát a másik fél az azzal való
egyetértést kifejező jognyilatkozattal elfogadja – a fentiek alapján szóban, írásban vagy ráutaló magatartással.)  

Az Auróra Holistic Központban hírdetett tanfolyamok felnőttképzési szerződése ráutaló magatartással lép életbe, a tanfolyami regisztrációs díj elutalásával!

Jogi nyiltkozat:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

https://www.gacsine-szabo-monika.hu honlapon (továbbiakban: Honlap) található tartalom (ideértve: cikkek, blogbejegyzések, tanulmányok, egyéb írások, grafikai elemek, szövegelemek, elektronikus könyvek, forráskódok) a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján, azoknál feltüntetett szerzők szerzői jogvédelem alá esnek. A tulajdonos minden jogot fenntart.

Ezen szerzői jogokkal kapcsolatos mindennemű felhasználási és hasznosítási jogokkal Gácsiné Szabó Mónika(2318 Szigetszentmárton, Vasút utca 15., adószám: 48213994-1-33), mint Jogtulajdonos rendelkezik.

A tartalom felhasználásához (kivéve az oldalon elhelyezett megosztó és lájkoló gombokkal való tovább küldéséhez) a Jogtulajdonos kifejezett, előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Jogtulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a weboldalak tartalmának egészét vagy bármely részeit bármilyen formában reprodukálni, átruházni, terjeszteni vagy tárolni. Ideértve az egészben vagy részletekben történő többszörösítés, másolás, átdolgozás, terjesztés vagy nyilvános előadás esetét. Amennyiben a tartalmat másolja, mindenképpen fel kell tüntetni a hivatkozást, valamint a hivatkozott oldal linkjét.

A Jogtulajdonos azonban beleegyezik abba, hogy – saját, személyes használatra – Ön ezen oldalak kivonatait számítógépén tárolja vagy kinyomtassa.

Mindennemű jogtalan másolás, a tartalmak szerzői jogának megsértése, a jogsértő magatartás eljárást von maga után.

Elsődlegesen a megegyezést tekintjük irányadónak, amennyiben az eredményre nem vezet, akkor bírósági úton érvényesítjük jogainkat.

A Jogtulajdonos nem vállal felelősséget a honlap használatából eredő bármilyen közvetett vagy közvetlen kárért. Felhasználónak minden esetben ismernie kell a rá vonatkozó jogi előírásokat – ez nem a Jogtulajdonos jogkörébe tartozik. Így a honlapon található bármilyen tippet, ötletet, elgondolást, javaslatot, technikát bárki csak a saját felelősségére használhatja.

A Jogtulajdonos nem vállal felelősséget olyan, harmadik fél által létrehozott vagy publikált anyagokért, melyekhez a Jogtulajdonos weboldalai kapcsolódnak.

Mivel a Jogtulajdonos nem tudja garantálni sem szervere, sem a szerver internet kapcsolatának folyamatos működését, sem kizárni a szerverhez való harmadik fél általi hozzáférés lehetőségét, így a Jogtulajdonos nem vállal felelősséget a szerver esetleges meghibásodásából, elérhetetlenné válásából, a Jogtulajdonos honlapja tartalmának harmadik fél általi megváltoztatásából származó károkért.

Amennyiben írásos anyagot bocsát rendelkezésünkre (bármely szerverünkre küldött e-mailben vagy weboldalon keresztül), Ön elismeri, hogy az alkalmas a nyilvánosságra hozatalra, és elfogadja, hogy a Jogtulajdonos azt – minden felelősség nélkül – közzéteheti, tartalmát (részben vagy egészben) felhasználhatja. Ön ezzel vállalja azt is, hogy a rendelkezésre bocsátott anyaggal kapcsolatban nem kezdeményez ellenünk jogi eljárást, továbbá harmadik fél igényérvényesítése esetén kártalanítja a Jogtulajdonost.

A Honlap tartalmaz külső weboldalakra mutató hivatkozásokat. Ezen külső oldalak adatkezelése cégünktől független, így azokért felelősséget vállalni nem tudunk.

Az ingyenesen letölthető anyagokkal kapcsolatban

A Honlap oldalainak megnyitásával a látogató elfogadja az itt felsorolt feltételeket. Amennyiben nem ért egyet az alábbiakkal, ne nyissa meg az oldalt, ne töltse le az anyagokat!

  • A felhasználó elfogadja, hogy az ingyenesen elérhető tanulmányokról, írásokról, e-könyvekről, hanganyagokról, videó anyagokról, és minden egyéb anyagról nem készít illegális másolatokat.
  • Tudomásul veszi, hogy az anyagot térítésmentesen kapja, így az ingyenes anyagokkal kapcsolatban nem él panasszal, a szerzőre nézve negatívan semmilyen fórumon nem nyilatkozik.

A weboldalon szereplő képek forrása:

A tárhelyszolgáltató saját képi adatbázisa.

Név: 

Székhely

Webnode AG
Badenerstrasse 47, 8004 Zurich
Svájc

Fejlesztés és Üzemeltetés

Hlinky 70, 603 00 Brno
Csehország

https://www.webnode.com/hu/?utm_source=https%3A%2F%2Freviewsoft.click%2F&utm_medium=affiliate

Impressum:

A weboldal üzemeltetője

Cégnév: Gácsiné Szabó Mónika egyéni vállalkozó

Adószám: 8213994-1-33

Cím: 2318 Szigetszentmárton, Vasút utca 15.

Telefon: +36 30 198 8082

Email: gacsimonika1@gmail.com

Webhely: https://www.gacsine-szabo-monika.hu/

Felnőttképzési nyílvántartási szám: B/2023/001091 

Tárhely szolgáltató:

Székhely:

Webnode AG

Badenerstrasse 47, 8004 Zurich
Svájc

Fejlesztés és Üzemeltetés:

Hlinky 70, 603 00 Brno
Csehország

https://www.webnode.com/hu/?utm_source=https%3A%2F%2Freviewsoft.click%2F&utm_medium=affiliate



Általános szerződési feltételek

Felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Jelen ÁSZF hatálya Szolgáltató weblapján a https://www.gacsine-szabo-monika.hu/ oldalon történő jogviszonyra terjed ki.

1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI:
A szolgáltató neve: Gácsiné Szabó Mónika EV.
A szolgáltató székhelye: 2318 Szigetszentmárton, Vasút utca 15.
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: gacsimonika1@gmail.com
Az adatvédelemmel kapcsolatos központi e-mail cím: gacsimonika1@gmail.com
Adószáma: 8213994-1-33
Felnőttképzési nyt. szám: B/2023/001091
Telefonszáma: +36 30 198 80 82

A szerződés nyelve: magyar

Tárhely szolgáltató: Webnode AG,  Badenerstrasse 47, 8004 Zurich, Svájc

https://www.webnode.com/hu/?utm_source=https%3A%2F%2Freviewsoft.click%2F&utm_medium=affiliate

Továbbiakban: Szolgáltató.

2. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK:
2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ("Ptk."), valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
2.2. A jelen Szabályzat 2023. szeptember 05. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 14 (tizennégy) nappal a weboldalakon közzéteszi. Felhasználók/Megrendelők a weboldalak használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldalak használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.
2.3. Felhasználó/Megrendelő, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra/honlapra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak/honlapnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó/Megrendelő nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.
2.4. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal/honlap, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon/honlapon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (kivéve az ingyenesen letölthető anyagokat), elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

REGISZTRÁCIÓ/űrlap kitöltés/VÁSÁRLÁS
Felhasználó / vásárló (továbbiakban Vásárló) a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával/ űrlap kitöltéssel kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.
A Vásárló a vásárlás/regisztráció/ Űrlap kitöltés során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció/ űrlap kitöltés során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Vásárló más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
A Szolgáltatót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Vásárló a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

3. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE

3.1. JELENTKEZÉS TANFOLYAMRA, TRÉNINGRE

3.1.1. JELENTKEZÉS MENETE
3.1.1.1. Ahhoz, hogy a kívánt tanfolyamon/tréningen – továbbiakban képzés – a helyet biztosítani tudjuk a Vásárló részére a kiválasztott képzésre időben, legkésőbb 14 munkanappal a képzés kezdete előtt célszerű jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével. A Szolgáltató csak írásban tudja elfogadni a jelentkezéseket illetve a részvétel lemondását (e-mailben, online űrlapon történő jelentkezéssel vagy személyesen).
A jelentkezés online jelentkezési lapot jelent.
Be lehet jelentkezni e-mailben is. Ez esetben az alábbi adatokat kell elküldeni: név, számlázási név, cím, telefonszám, e-mail cím, kiválasztott képzés neve, időpontja.
3.1.1.2. A jelentkezéseket beérkezésük sorrendjében vesszük figyelembe. Amennyiben a létszám betelt, akkor már csak a következő képzésre tudunk helyet biztosítani.
3.1.1.3. Minden jelentkezés kötelező érvényű. A lemondást és visszalépést a 3.1.3. pont tartalmazza.
3.1.1.4. Felelősségvállalás
• A képzéseink során nyert ismeretek alkalmazásából nem támaszthatók felelősségvállalási igények a Szolgáltatóval szemben.
• A képzéseken bemutatott technikák, gyakorlatok nem diagnosztikai értékűek, nem adnak orvosi, pszichoterápiás javaslatot és nem helyettesítik a szakorvosi/pszichológiai ellátást. Az információkkal nem szándékozunk orvosi, fiziológiai vagy egyéb hasonló szolgáltatást ajánlani. Ha valaki szakorvosi ellátásra szorul, arra bátorítjuk, hogy keresse fel kezelőorvosát. Az itt tanult teszteket, korrekciókat, gyakorlatokat mindenki saját felelősségére alkalmazhatja.
• A képzésekről hang- és képfelvétel készítése nem megengedett.
• Az általunk a résztvevők rendelkezésére bocsátott anyagok, munkafüzetek, gyakorlatok sokszorosítása, másolása, utánközlése csak a jogtulajdonos/kiadó hozzájárulásával engedélyezett.
3.1.1.5. Felnőttképzési adatszolgáltatás
A Szolgáltató a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi a képzési tevékenységét. Így megfelel 2013. évi LXXVII. törvényben (a felnőttképzésről – Fktv.) foglaltaknak.
Az FKTV. alapján a Szolgáltatónak bejelentési kötelezettsége van az un. FAR rendszerbe (https://far.nive.hu). Az FKTV. által kötelezően bejelentendő adatok: név, születési név, anyja neve, Születési hely, idő, legmagasabb iskolai végzettség, e-mail cím. Ezzel kapcsolatban a képzés megkezdése előtt részletesen tájékoztatja a Szolgáltató a Vásárlót. A szolgáltató bejelentés köteles képzéseket végez. Nincs engedély köteles képzésünk! A résztvevő saját kérésére a rendszerből tanúsítvány generálható!

3.1.2. RÉSZVÉTELI DÍJ
3.1.2.1. A képzések díja magyar forintban (HUF) értendőek.
• Tartalmazzák a regisztrációs díjat, az ÁFA-t. Néhány esetben tartalmazzák a kiegészítő anyagok díját is. Ha ennek a díját nem tartalmazza egy képzés, azt a képzés leírásánál feltüntetjük.
• Nem tartalmazzák: jegyzet, utazási és szállás költségeket. Amelyik képzés tartalmazza a jegyzet árát, azt a képzésnél feltünteti a szolgáltató!
3.1.2.2. A képzésre történő jelentkezést követően regisztráljuk a Vásárlót. A regisztráció során kiállítjuk a regisztrációs díjbekérőt és ezt elektronikusan megküldjük. Ez egyben a képzésre történő jelentkezés visszaigazolása is. A Vásárló a regisztrációs díj megfizetésével tudja a helyét a kiválasztott képzésen biztosítani. Amíg az nem érkezik meg, addig a helyét nem tudjuk biztosítani.
Amennyiben a megadott határidőn belül nem érkezik meg a regisztrációs díj, úgy küldünk egy elketronikus felszólítást, majd, ha ezután sem érkezik meg, akkor a 3.1.3.3. pont szerinti visszalépésnek tekintjük és töröljük a jelentkezést.
A regisztrációs díj beleszámít a képzési díjba.
3.1.2.3. A részvételi díjat a képzés megkezdése előtt kell teljesíteni. Ez történhet átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.
Fizetési módok: készpénz, banki átutalás, banki befizetés.

3.1.2.4. Részletfizetés
Részletfizetésről a kurzus kezdete előtt lehet megállapodni. Részletfizetés esetén a teljes képzési díjat akkor is meg kell fizetni, amennyiben a Vásárló a képzést annak megkezdését követően bármilyen okból félbeszakította vagy abbahagyta.
3.1.2.5. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre a Szolgáltató teljeskörűen tájékoztatja a Vásárlókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. Ezek leírását az adott képzésnél találja meg.
A kedvezmények nem összevonhatóak.

3.1.3. A KÉPZÉS LEMONDÁSA
3.1.3.1. Részvételt lemondani csak írásban lehetséges.
3.1.3.2. A regisztációs díj befizetésével, a vásárló elfogdja a lemondási feltételeket!
A/ Amennyiben a jelentkező akadályoztatva van a kurzus megkezdésében, 14 naptári nappal a képzés kezdete előtt (a kezdési dátumnak megfelelően) a lemondás költségmentesen megtehető. És a regisztrációs díj, visszafizetésre kerül!

B/ Amennyiben a lemondás a kurzus kezdetéhez képest 14 napon belül érkezik, a regisztrációs díjat nem áll módunkban visszfizetni! Ez esetben a regisztrációs díj átvihető a következő képzésre! Ezt írásban kell kérvényezni a weboldalon található email címen. Amennyiben ez nem történik meg a tanfolyam első napjáig, a regisztrációs díj már nem vihető át a következő képzésre!

C/ Megkezdett képzés esetén a részvételi díj nem jár vissza. A Vásárló egy későbbi képzésen pótolhatja azt a részt, amin nem tudott résztvenni.

D/ Amennyiben a Vásárló betegség vagy egyéb igazolt családi ok miatt megszakítja a képzést, úgy a képzési díj nem jár vissza. A Szolgáltató méltányossági okból lehetővé teszi, hogy egy következő képzésen a Vásárló befejezze (pótolja) a képzés elmaradt részét.
Amennyiben közben árváltozás történt, a különbözetet a Vásárlónak meg kell térítenie.

3.1.3.3. Visszalépési jog
Amennyiben a képzésre való jelentkezés távolról, azaz telefonon, e-mailben, online vagy interneten (webshop) történt, akkor a fogyasztóvédelmi törvény, illetve a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a Vásárlónak visszalépési joga van a jelentkezést követő 14 napon belül.
Ez nem érvényes arra az esetre, ha a képzés a szerződéskötéstől/online jelentkezéstől számított 14 napon belül kezdődik. Ez esetben a 3.1.3.2. pontot alkalmazzuk.
A visszalépési határidő betartásához az írásos visszalépési nyilatkozatot határidőn belül el kell küldeni. Ez esetben a Szolgáltató törli a regisztrációs díjbekérőt. Amennyiben az befizetésre került, akkor azt visszatéríti.
3.1.3.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot a képzések lemondására, illetve más időpontra történő áthelyezésére. Amennyiben a meghirdetett képzés törlésre kerül, vagy olyan időpontra történő áthelyezés történik, mely a résztvevőnek nem megfelelő, a résztvevő írásos kérésére a befizetett regisztrációs díjat visszafizetjük.
Ez általában 2 ok miatt történhet meg:
1. Az oktató betegsége miatt. Igyekszünk helyettes oktatóval megoldani a képzés megtartását.
2. A képzés megtartásához szükséges létszám nem elegendő. Minimum 6 fő jelentkező esetén tudunk egyes képzéseket megtartani.
3.1.3.5. Felszólítási és követelési díjak
A Vásárló kötelezi magát, hogy késedelmes fizetés esetén a Szolgáltatónál keletkező felszólítási és behajtási költségeket, amennyiben ezek a célnak megfelelő jogkövetés során szükségesek, a Szolgáltató számára megtéríti, és kötelezi magát, hogy a bevont követeléskezelő intézmény díjait megtéríti.
Az elektronikus díjfizetési felszólítás költségmentes. Ez inkább egy figyelmeztetés, ha Vásárló elfeljetette volna a díjat megfizetni.

3.1.4. A KÉPZÉS TELJESÍTÉSE

A képzéseken megengedett hiányzás mértéke a képzési idő 10%-a.

Amennyiben a Vásárló nem tud a teljes képzésen résztvenni, akkor a kieső részt pótolnia kell. Ennek díja a teljes tandíj 50%-a.

Vannak képzések, amelyek egymásra épülnek és csak egymást követően végezhetőek el. A képzés I. moduljára bárki jöhet, de a többi rész már egymásra épül. Így ha valaki a II. részt kihagyja bármilyen okból, akkor az a képzés megszakításának minősül és a 3.1.3.2. D/ pont alkalmazása az irányadó.

3.2. JELENTKEZÉS EGYÉNI FOGLALKOZÁSRA, SZOLGÁLTATÁSRA

3.2.1. JELENTKEZÉS MENETE

3.2.1.1. Az egyéni foglalkozásra, szolgáltatásra – továbbiakban Szolgáltatás – jelentkezni több módon lehet:

• telefonon,
• e-mailben,
• regisztrációs űrlapon keresztül,
• amennyiben rendelkezésre áll, időpontfoglaló rendszeren keresztül.
3.2.1.2. A jelentkezést követően időpontot és helyszínt egyeztetünk.
Jelenleg akövetkező helyszínen tudjuk a Vásárlókat fogadni:
• 2318 Szigetszentmárton, Vasút utca 15.
Online platformon történő tanácsadás színterei: Skype, Facebook messenger, Zoom.
3.2.1.3. A jelentkezéskor megadott adatok körét és az adatkezelést az Adatkezelési szabályzatunk tartalmazza.
3.1.1.4. Felelősségvállalás
• A Szolgáltatás során nyert ismeretek alkalmazásából nem támaszthatók felelősségvállalási igények a Szolgáltatóval szemben.
• A Szolgáltatás során alkalmazott technikák, gyakorlatok nem diagnosztikai értékűek, nem adnak orvosi, pszichoterápiás javaslatot és nem helyettesítik a szakorvosi/pszichológiai ellátást. Az információkkal nem szándékozunk orvosi, fiziológiai vagy egyéb hasonló szolgáltatást ajánlani. Ha valaki szakorvosi ellátásra szorul, arra bátorítjuk, hogy keresse fel kezelőorvosát.

3.2.2. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA

3.2.2.1. A Szolgáltatások díjai magyar forintban (HUF) értendőek.
• Tartalmazzák a foglalkozás teljes költségét.
• Nem tartalmazzák: a Vásárló utazási költségét.
3.2.2.2. A Szolgáltatás díjának kiegyenlítése történhet készpénzben, banki átutalással, banki befizetéssel.

Részletfizetés nincs!

3.2.3. A SZOLGÁLTATÁS LEMONDÁSA

3.2.3.1. Részvételt lemondani írásban és szóban lehetséges.
3.2.3.2. Amennyiben a jelentkező akadályoztatva van a Szolgáltatás megkezdésében, 24 órával a Szolgáltatás egyeztetett kezdete előtt (a kezdési időpontnak megfelelően) a lemondás költségmentesen megtehető.
Amennyiben a lemondás a Szolgáltatás kezdetéhez képest 24 órán belül érkezik, úgy 50% sztornó díj kerül felszámolásra.
A sztornó díj nem kerül felszámolásra, amennyiben a Vásárló megjelöl egy helyettes résztvevőt, aki igénybe veszi a Szolgáltatást és befizeti a Szolgáltatás díját.
A Szolgáltató méltányossági okból nem számol fel sztornó díjat, amennyiben a Vásárló betegség vagy egyéb igazolt családi ok miatt nem tudott részt venni a Szolgáltatáson és megállapodik a Szolgáltatóval egy másik időpontban, amelyen részt vesz, valamint befizeti a Szolgáltatás díját.
3.2.3.3. Visszalépési jog
Amennyiben a Szolgáltatásra való jelentkezés távolról, azaz telefonon, e-mailben, online vagy interneten (webshop) történt, akkor a fogyasztóvédelmi törvény, illetve a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a Vásárlónak visszalépési joga van a jelentkezést követő 14 napon belül.
Ez nem érvényes arra az esetre, ha a Szolgáltatás időpontja a szerződéskötéstől/online jelentkezéstől számított 14 napon belül kezdődik. Ez esetben a 3.2.3.2. pont alkalmazandó.
A visszalépési határidő betartásához az írásos visszalépési nyilatkozatot határidőn belül el kell küldeni. Ez esetben a Szolgáltató törli a jelentkezést. Amennyiben díj befizetésre került, akkor azt visszatéríti.
3.2.3.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot a Szolgáltatás időpontjának lemondására, illetve más időpontra történő áthelyezésére.
Amennyiben az új időpont a Vásárlónak nem megfelelő és nem tudnak megfelelő időpontot találni és a Szolgáltatás díjának kifizetése megtörtént, akkor a Szolgáltató a díjat teljes egészében visszautalja.
3.2.3.5. Felszólítási és követelési díjak
A Vásárló kötelezi magát, hogy késedelmes fizetés esetén a Szolgáltatónál keletkező felszólítási és behajtási költségeket, amennyiben ezek a célnak megfelelő jogkövetés során szükségesek, a Szolgáltató számára megtéríti, és kötelezi magát, hogy a bevont követeléskezelő intézmény díjait megtéríti.
Az elektronikus díjfizetési felszólítás költségmentes. Ez inkább egy figyelmeztetés, ha Vásárló elfelejtette volna a díjat megfizetni.

3.2.4. A SZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSE

3.2.4.1. Kineziológiai balansz
Általában 3-5 alkalom lehet szükséges egy-egy problémával kapcsolatban. Amennyibben az alapügy – amivel a Vásárló érkezett – megoldódik és új ügyön kezdünk el dolgozni, akkor onnan számolódik a 3-5 alkalom.
A két alkalom között kb. 3-5 hét telik el. Közben a Vásárló kap otthoni gyakorlatokat.


3.2.4.2.  Képességfejlesztő Foglalkozások 
Általában hetente – két hetente kerül rá sor.
A folyamat elején meghatározásra kerül a tanulási cél.
A tanácsadó ennek a célnak az elérése érdekében vesz fel teszteket, ajánl tanulási technikákat.
Ezeknek a gyakorlatoknak a végzése a Vásárló feladata és felelőssége.
A fejlesztés időtartama általában 3-10 alkalom, vagy amíg a kitűzött cél elérésre kerül.


3.2.4.3. Mozgásterápiás fejlesztés
Az első alkalommal egy komplex felmérésre kerül sor.
Ez alapján kerül összeállításra a fejlesztő program.
Havonta egy alkalommal kell visszajönni. A köztes időszakban a foglalkozáson betanított gyakorlatsort kell gyakorolni naponta, de legalább heti 5 alkalommal.
Ennek végzése / végeztetése a Vásárló, gyermek esetén a szülő felelőssége.
A fejlesztés várható időtartama 1-1,5 év.


3.2.4.4. Online tanácsadás/konzultációk és  coaching
Az online tanácsadások során a közösen megbeszélt platformon folytatjuk a tanácsadási folyamatot. Ez lehet Skype, Facebook messenger, Zoom, email vagy egyéb platform, ami mindkét fél számára megfelelő.
A Vásárló felelőssége, hogy kezdés előtt a saját technikai feltételeit ellenőrizze. Ezek: mikrofon, videókamera működése. Az adott platform telepítése, beüzemelése.

Az online tanácsadás során a Vásárlónak szüksége lehet még jegyzetfüzetre, íróeszközre és egyes esetekben az előre kiküldött online tesztek kitöltésére.
Az online tanácsadások 60 percesek.
A Vásárló kötelessége, hogy gondoskodjon arról, hogy a tanácsadás 60 perce alatt a külső zavaró tényezőket kizárja. Ha emiatt nem valósul meg a tanácsadás, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha megvalósult volna és fizetési kötelezettsége keletkezik.
A tanácsadásra jellemzően hetente / 2 hetente vagy megegyezés szerint kerül sor.
Az Online Tanulási Coachingnál a megbeszélt feladatok, gyakorlatok elvégzése a Vásárló felelőssége.


3.2.4.5. Energetikai kezelések:

Az első alkalom mindíg az anmnézis felvételével, konzultációval, és a kontraindikációk tisztázásával kezdődik. Ez kb. egy órát vesz igénybe. Ez után állítjuk fel a kezelések sorrendjét, az ktuális problémától függően a kezelések számát, és átbeszéljük az aktualitását. 

3.2.4.6. Manuális kezelések: 

Az első alkalom mindíg az anmnézis felvételével, konzultációval, és a kontraindikációk tisztázásával kezdődik. Ez kb. egy órát vesz igénybe. Ez után állítja fel a szolgáltató a kezelések sorrendjét, az aktuális problémától függően a kezelések számát, és az aktualitását.

Az anamnézislap kitöltésére vonatkozó adatkezelési szabályzat olvasható az oldlon: https://www.gacsine-szabo-monika.hu/adatszolgaltatas/  letölthető formában. 

Az oldalon található kezelések és konzultációnk egyike sem helyettesíti a pszihológiai, pszihiátriai, orvosi, szakorvosi ellátást! Közérzet javító szolgáltatásként van jelen kiegészítő kezelésekként!

Amelyik kezelésnél felmerül a súlyos kontrindikáció esélye, ott a vásárló beleegyezésével/ vagy ő általa a szolgáltató  javaslatot kér a kezelőorvostól a további kezelések folytatásához.

Felelősségvállalási modell
A tanácsadó, kineziológus az önmagunkért való felelősség modellje alapján jár el.
"Az egyensúly fenntartása az egyén felelőssége és választása.
A kineziológus felelőssége, hogy segítsen a kliensnek abban, hogy megtanulja kezelni állapotát.
A kineziológus aktívan bevonja az ügyfelet a kiegyensúlyozási folyamatba úgy, hogy tájékoztatja a klienst a módszer alapelveiről.
A kliens tudatossága és részvétele fontos a változáshoz.
A kineziológus és kliens közti kapcsolat az önmagáért vállalt felelősség fokozására irányuló aktív együttműködésre épül.
A kineziológus a fenti nevelési modellt használja. Önmagát segítőnek/nevelőnek tekinti, aki mindig tiszteletben tartja a kliens választását." – IKC Etikai kódex
A meghozott változásokért, döntésekért a Vásárló önmaga felel. A tanácsadó, kineziológus felelőssége a tanácsadási folyamat, balanszok szakszerű kivitelezése.
3.2.4.7. Titoktartás
A szolgáltatás során a szolgáltatást igénybe vevőt megilleti a teljes titoktartás. Ennek feloldására csak a szolgáltatást igénybe vevő adhat engedélyt.
Kivételt képez, amikor jogszabály kötelezi erre a Szolgáltatót (pl. fertőző betegségek, családon belüli erőszak jelentése, jelentés köteles bűncselekmény észlelése stb.).
Gyermekkorú kliens esetében a gyermek a titok gazda.

4. VEGYES RENDELKEZÉSEK

4.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. A közreműködő jogellenes magatartásáért a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
4.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
4.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak.
Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez, nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
4.4. Szolgáltató és a Vásárló vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
4.5. A Vásárló szavatolja a Szolgáltatónak adott bárminemű információ (pl.: név, cím, e-mail cím, telefonszám, számlázási adatok, stb.) pontosságát, azok helytelenül/hiányosan való megadásából eredő bárminemű hibás teljesítés miatt a Szolgáltatóval szemben sem anyagi-, jogi-, vagy egyéb jellegű követeléssel nem élhet. Szolgáltató megtesz minden szükséges intézkedést, mellyel a szolgáltatáshoz szükséges információt/adatokat a Vásárlótól beszerezze, illetve a Vásárló kérésére, vagy pontosítására javítja a helytelen/hibás adatot/adatokat.

5. PANASZKEZELÉS RENDJE

5.1. Célunk, hogy valamennyi szolgáltatást megfelelő minőségben, a Vásárló teljes megelégedettsége mellett teljesítsünk. Amennyiben Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
5.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Vásárlónak.
5.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
5.4. Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, a lenti elérhetőségeken.
5.5. Szolgáltató a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást.
5.6. Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz is:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
GPS koordináták: X 19,071 Y 47,496
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677
E-mail: nfh@nfh.hu
Vagy területi szerveihez:
Pest Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Főosztályvezető-helyettes: Dr. Koller Edit
Cím: 1135 Budapest, Lehel utca 43-47.
Postacím: 1365 Budapest, Pf.: 270.
Telefonszám: +36 1 329-7017, +36 1 236-3900, Telefax: +36 1 236-3956
E-mail: fogyved.pestmegye@pmkh.hu
Ügyfélszolgálat (rezsipont):
hétfőtől csütörtökig 9.00 – 12.00, 12.30 – 16.00; pénteken 9.00 – 13.00
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szerveinek listáját itt találja: https://www.nfh.hu/teruleti
Panasza esetén lehetősége van az alábbi békéltető testülethez fordulni:
Fejér Megyei Békéltető Testület
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
A magyarországi békéltető testületek listáját itt találja: https://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/bekeltetes.html
5.7. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Vásárló vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a Vásárlót megillető jogokkal és a Vásárlót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
5.8. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
5.9. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

6. ADATVÉDELEM
A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a weboldalon.

© 2021 Auróra Holisztic- Fejlesztő és Egészségmegőrző Központ, 2318 Szigetszentmárton Vasút utca 15.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!